Hírek

26 jún
35 éves a debreceni veseátültetési program: eredmények és jövőkép
1991. június 27-én Asztalos László sebész főorvos vezetésével végezték el az első veseátültetést Debrecenben. Az eltelt harmincöt évben az intézményben több mint 1300 átültetés történt, a transzplantációs centrum az ország meghatározó központjává vált. A következő időszak egyik kiemelten fontos célja az élődonoros vesetranszplantációk számának növelése.
26 jún
Kutatástól a gyógyításig – a legújabb eredmények
A biológia, a kémia és a gyógyszerészet területén végzett kutatásaikról, illetve az ezek során elért eredmények gyakorlatba történő átültetéséről számolnak be a világ számos pontjáról érkezett kutatók a Debreceni Egyetemen egy csütörtökön kezdődött háromnapos konferencián. Az angol nyelvű tanácskozáson több mint százan vesznek részt.
25 jún
Új elnökhelyettes a Klinikai Központban
Illés Árpád, a Debreceni Egyetem hazailag és nemzetközileg is elismert belgyógyász és hematológus professzora a Klinikai Központ elnökhelyetteseként is folytatja szakmai munkáját. A több évtizedes gyógyító, kutatói és vezetői tapasztalattal rendelkező szakember új pozícióját július elsejétől tölti be. Megbízását csütörtökön vette át Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől.
25 jún
Új kezelőszékek segítik a daganatos betegek ellátását
Harmincnégy modern kezelőszékkel bővült a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkológiai Klinikájának eszközparkja. A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy betegek a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb körülmények között kapják meg a terápiát.
23 jún
Folyamatos fejlődés és nemzetközi siker a debreceni urogynekológiai ellátásban
Vizeletcsöpögés egy önfeledt nevetés közben vagy állandóan visszatérő hüvelyi fertőzés – ezek nem csupán a mindennapokat megnehezítő kellemetlenségek, hanem valódi orvosi problémák, amelyek ma már a korszerű diagnosztikai és terápiás lehetőségeknek köszönhetően eredményesen kezelhetőek. A többek között ezeknek a betegségeknek a gyógyításával foglalkozó urogynekológia a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában az elmúlt évek alatt az ország egyik legdinamikusab
22 jún
Új dékánokat neveztek ki
Rektorhelyettesi és elnöki pályázatokat rangsorolt, professzor emeritusi címek adományozásáról, valamint a Rector Emeritus és a Decanus Emeritus címek létrehozásáról döntött, illetve számos szabályzatát módosította júniusi ülésén a Debreceni Egyetem Szenátusa. A tanácskozáson átvették kinevezésüket a július elsejével hivatalba lépő dékánok is.
22 jún
Orvosokat avattak a Debreceni Egyetemen
Letették esküjüket és átvették orvosi diplomájukat az Általános Orvostudományi Kar végzősei szombaton. Az ünnepi tanácsülésen több mint száznegyven magyar és külföldi hallgatót avattak orvosdoktorrá.
17 jún
Továbbra is az ÁOK dékánja a MAB Orvosképzési Kollégiuma élén
A jövőben is Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja vezeti a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) Orvosképzési Kollégiumát. A testület tagjai újabb három évre szavaztak bizalmat a professzornak.
16 jún
Elérhető az új Egyetemi Élet
A Debreceni Egyetem négy karának négy különböző képzésén tanul párhuzamosan az intézmény egyik hallgatója, őt is megismerhetik az új Egyetemi Élet hasábjain. A lap felvillantja a kortárs könnyűzene alapképzési szak első végzős évfolyamának diplomakoncertjét, valamint az Éjféli koncertet is a Zeneművészeti Karon.
16 jún
Húsz éves a rehabilitációs tanszék
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszéke 2006-ban jött létre. A tanszék az elmúlt húsz évben a régió rehabilitációs oktatásának, kutatásának és betegellátásának meghatározó központjává vált. Az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen a szakemberek a tanszék fejlődését, eredményeit és a rehabilitáció jövőjét is értékelték.